Közvetlen járat immár Philadelphiába is
2017. augusztus 20. írta: Goviatravel

Közvetlen járat immár Philadelphiába is

Sok útazó mondja és írja, hogy Philadelphia legszebb város a’ világon. Ezen kirekesztő tulajdont ’s dicséretet, Európában is annyi más városról is hallottam, hogy ámbár Philadelphiát igen szépnek képzeltem lenni, azt előre még sem  hittem, hogy tíz napi itt mulatásunk után, még is azt kelljen megvallanom, hogy Philadelphia egyik a’ legszebb városok közül. - Első nap az útszákat ’s nevezetesebb helyeket jártuk-meg, ’s minél tobb részében fordultunkmeg, bámulásom mind inkább nevelkedett, ’s mind inkább azt hittem, hogy a’ régi classicus Rómában vagy Athénében járok. ...

 A’ polgári épületeken kivül mintegy kétszáz középület és templom emelkedik a’ Philadelphia szépségeit, ’s szinte mindenik architecturájában valami különös látni való van.

- Bölöni Farkas Sándor: Útazás Észak Amerikába

A minap adták hírül, hogy az American Airlines közvetlen járatot indít májustól Philadelphiába.

Az első járat 2018. május 5-én délelőtt érkezik Budapestre.

A gépek minden nap 18.25-kor szállnak fel Philadelphiában és másnap 9.35-kor landolnak Budapesten.
A magyar fővárost 11.35-kor hagyja el a Boeing 767-es, hogy még aznap 16.00-kor megérkezzen Philadelphiába.

shutterstock_179938436.jpg

Jegyek tegnap óta, azaz augusztus 19-étől foglalhatóak. 

Bár a járatok szezonálisak lesznek a két város között minden nap közlekednek majd. Sokakban felmerülhet miért éppen Philadelpihia? Ugye a másik két keleti parti várost a lengyelek már "letarolták", aki nem tudná a LOT indítja szintén májustól Budapestről a közvetlen járatait New Yorkba illetve Chicagóba, így e két város kiesésével Philadelphia az a hub ahonnan bizony átszállással, és nem utolsó sorban jó csatlakozással, az egész American hátózat elérhető, amely bizony majdnem egész Egyesült Államokat szinte lefedi.

Lássuk be, nagyon kényelmes lesz akár Vegasba, Los Angelesbe, de még San Juanba is úgy elutazni, hogy lemondhatunk a hajnali indulásról. Nem kell a kora reggeli gépekkel indulni például Frankfurtba, hogy átloholva a repülőteret (mozgójárda kilométereket szelve, lifttel fel- lifttel le, lépcsőkön keresztül) átszálljunk a tengerentúli járatra. 
Egyébként innen könnyen elérhetőek olyan úticélok is, amelyek eddig elég körülményesek voltak például a karibi térségben, de akár kanadai célállomásokat is említhetünk.

aa-philadelphia.jpg

Ráadásul azok akik New Yorkba szeretnének eljutni, választhatják ezt az opciót, ugyanis a két város között kb. 160 km  a távolság, ami autóval másfél óra, Amtrak vonatokkal  is megtehető mindössze 40 dollárba kerül egy út a Nagy Almába.

Be kell vallanom, még egy észak-amerikai járat indítása sem töltött el ilyen hatalmas örömmel. Már egészen kis korom óta vágyom Philadelphiába (ugye milyen jó kimondani is a város nevét?) a hír óta  Bruce Springsteen híres számát hallom magamban folyamatosan. (Aki nem ismerné ide kattinthat)

Szóval már 10-11 éves korom óta vágyom ide, mióta olvastam A bércre esett fa c. életrajzi regényt, amely Bölöni Farkas Sándor erdélyi származású író, utazó életéről szól. Ezt követte maga Bölöni Útazás észak amerikában című útinaplója, talán ez volt életemben az a pont , amikor megfertőzött az utazhatnék és belémköltözött a folyamatos mehetnék.

Azóta pedig rendületlenül vágyom Philadelphiába.

facade-989671_1280.jpg

Philadelphia a tudomány és az emberbaráti intézmények bölcsője. Természetrajzi, néprajzi múzeuma a leggazdagabb Amerikában. Könyvtára, olvasótermei nyitva állnak mindenkinek. Külön egyesület foglalkozik a szegénysorsú gyermekek taníttatásával.

 1830-ban így írt a városról, ami azóta rengeteg fejlődésen, átalakuláson ment keresztül.

Pennsylvania legnagyobb városa, más nevén „a testvéri szeretet városa”, mind lakosai számát, mind  területét tekintve az Egyesült Államok ötödik legnagyobb városa.

Az Egyesült Államok első fővárosa, és 1773-ban itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot. Philadelphia az USA egyik legrégebbi és történelmileg a legjelentősebb városa.

William Penn a 17. század végén a Delaware-folyón épült philadelphiai kikötőt megalapította, így a világ minden tájáról érkeztek ide bevándorlók. Munkájuk által a város egyre jobban fejlődött, ipara pedig növekedett.
Bár London után a második legnagyobb angolul beszélők által lakott város, a város környéke és éttermei a régről megmaradt nemzetiségi kavalkádot tükrözik.

Philadelphia Amerika egyik legnépszerűbb turistacélpontja, változatos történelmének, műgyűjteményeinek, múzeumainak köszönhetően. Remek éttermei és szállodái is vonzóak az utazók körében.

Végezetül kedvcsinálónak íme néhány kihagyhatatlan látnivaló, ami miatt feltétlenül érdemes ide elutazni:

- Fine Arts Pennsylvania Academy
- Rodin Museum, ami Auguste Rodin műveinek Franciaországon kívüli legnagyobb gyűjteménye
- Philadelphia Museum of Art - az USA legnagyobb képtára
- Franklin Institute - a város legjelentősebb tudományos múzeuma, magába foglalja a Benjamin Franklin National Memorialt, valamint az Archaeology and Anthropology Pennsylvania Museum Egyetemet
- National Constitution Center
Eastern State Penitentiary
- USA hat pénzverdéjének egyike, 1792-ben itt készültek az első amerikai érmék, ma is működő pénzverde életébe be is tekinthetünk
Fireman's Hall tűzoltó múzeum

 philadelphia-79773_1280.jpg

Mindenképpen látogassunk el az Independence Hall-hoz, az amerikai történelem egyik legfontosabb épületéhez, itt dolgozták ki és írták alá mind a Függetlenségi Nyilatkozatot, mind az Egyesült Államok Alkotmányát.
1865-ben az épületben ravatalozták fel az elhunyt Abraham Lincolt.

A Liberty Bell, a Szabadság Harangja korábban az épület része volt. Napjainkban szemben, a saját épületében tekinthető meg. A legenda szerint a harangot 1776. július 4-én akkor szólaltatták meg, mikor a Második Kontinentális Kongresszus megszavazta az amerikai függetlenség kikiáltását.  

liberty-bell-288897_1280.jpg

Gasztroőrülteknek kötelező ellátogatni a Reading Terminál piacára, ahol friss zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat, virágokat, kézműves termékeket és házi készítésű sajtokat lehet vásárolni többségében amish farmeroktól. Ha pedig kedvet kapunk egy jót enni, válogathatunk a világkonyhák között: olasztól a vietnámiig, esetleg  betérhetünk a Morimoto-ba, amit a híres iron chef Masaharu Morimoto üzemeltet, nem árt viszont előre foglalni asztalt hozzá.

reading-terminal-market-philadelphia-pennsylvania-food-hall-market.jpg

Aki pedig romantikázni vágyik, esetleg leánykérésre készül, nos azoknak is van egy jó hírünk! Ugyanis Philadelphia ebből a szempontból is ideális, itt található ugyanis a LOVE park, amely egy különleges hely, ahol a szökőkút mellett egy "love"szót formázó szobor is látható.

 635920256006255295-933673263_love_park.jpg

Utazási ajánlataim megtalálhatóak oldalamon: GOVIA Travel.

A bejegyzés trackback címe:

https://govia.blog.hu/api/trackback/id/tr4812765012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása