HIVATALOS: Ismét közvetlen járattal New Yorkba
2017. július 07. írta: Goviatravel

HIVATALOS: Ismét közvetlen járattal New Yorkba

Már csak jövő év májusáig kell várni és rögtön két amerikai városba is repülhetünk közvetlen járaton.
A LOT lengyel légitársaság 2018-ban elindítja járatait Budapestről New Yorkba valamint Chicagóba.

Az első járat 2018. május 3.-án indul.

A New York-i járatok hetente négy alkalommal, hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap közlekednek, a tervek szerint New Yorkba 11.55-kor indul a LOT Dreamlinere, és 15.40-kor érkezik meg a JFK repülőtérre. Vissza pedig 18.15-kor indul a járat és egy nappal később reggel 8.50-kor érkezik meg Budapestre.

new-york.jpg

Chicago felé kedden és szombaton közlekedik majd a járat, amely 11.35-kor indul és 14.50-kor érkezik az O'Hare repülőtérre, vissza pedig 16.35-kor indul Chicagóból és másnap reggel 8.55-kor száll le Budapesten.
A járatok egész évben közlekedni fognak, nem csak szezonálisan.

chicago.png

Mindkét útvonalat Boeing 787-8-as Dreamlinerrel repüli majd a lengyel légitársaság, a gépet pedig Budapeten állomásoztatja.

A 252 fős gépen 18 business, 21 premium economy és 213 turista osztályú ülést lesz, a fedélzeti kínálat a magyar és az amerikai utasok igényeihez fog igazodni.

lotbg.jpg

Photo courtesy of Boeing and LOT.

 

Utazási ajánlataim megtalálhatóak oldalamon: GOVIA Travel.

A bejegyzés trackback címe:

https://govia.blog.hu/api/trackback/id/tr4412647359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása