" Váratlanul lep meg az este. Nem tudni, hol a tó vége".

A huszadik  század egyik nagy költője, Vittorio Sereni (1913- 1983) így jellemezte 'saját' tavát, a Piemonte és Lombardia tartomány között, az Alpok lábánál elterülő Maggiore-tavat, amikor ezeket az álom sugallta szavakat írta. Mint ahogy az egy igazi költeményhez illik, kiállta az idő próbáját és minden tavat kiválóan jellemez.

A tó: víz, hegy, síkság, város, mindenből egy kicsi. Itt  a lélek megpihen, itt kiköt.

Lehetnek olyan kicsik, mint egy könnycsepp, de nagyok is, ám soha nem látszanak tengernek- ez alól talán csak a Garda-tó kivétel, az olasz csizma legnagyobb kiterjedésű állóvize-, az olasz tavak összehasonlíthatatlan szépségűek!

Partjaik mentén az idő felfedezni való arcokat és történeteket, művészeti remekeket, nosztalgikus emlékeket hagyott az utókorra. Itt lüktet a romantikus és ígéretteljes jelen szíve, miközben leszáll az est vagy az éjszaka fényei boszorkánytánccal villognak.

Az Alpok láncától  egészen délig Olaszországot víztükrök ékesítik mindenhol: a hegyláncok csúcsai között és a síkságok zöldjében egyaránt.

Amikor végig haladok ezeken a helyeken, olyan, mintha  a múlt híres utazóinak nyomdokaiban járnék.

Elindulok... és keresek egy-két kikötésre alkalmas partot.