Aki nem vágyakozott édeni szépségű, fehér homokos tengerpartokra, ferde törzsű, karcsú pálmafák alá, aligha fogja jól érezni magát odaát, a paradicsomban - persze ha egyáltalán oda veti majd a sorsa.
Mert sokak szerint a Teremtő az Édenről mintázta a Seychelle-szigeteket.
Sok sok évvel ezelőtt, amikor talán csak néhány szakmában dolgozó hallott a Seychelle-szigetekről, egy szépségszalon szolárium öltözőjében pillantottam meg a világ szerintem legszebb tengerpartját.
A valószínűtlenül azúrkék tenger, a fehér homok, a part fölé hajló karcsú pálmafák, és a hatalmas, különös formájú gránitsziklák látványa ezek után minden téli, mesterséges napozásomat elkísérte, hiszen a kép ott pompázott a fülke falán.
Csak amikor Seychelles-i utazásból visszatérve előhívattam, a fotókat, tudatosult bennem, hogy megtörtént a csoda: valóban ott napozhattam az édeni La Digue csodálatosan szép partján, annyibban mégis különbözött, hogy ott “élőben” felismerhetetlenül szebb volt minden.
Seychelles-t leggyakrabban az édenhez hasonlítják. A trópusi szigetek érintetlen és egzotkus szépsége ugyanis szinte kifejezhetetlen. Az égi és a földi édenkertről egyformán nehéz közhelyek nélkül beszélni, ezért aztán az olyan vidékekről mesélve, ahol minden egyszerűen csodaszép, mi több, már-már tökéletes, az ember hajlamos semmitmondó lenni.
Legjobb tehát ha a Seychelle-szigeteket személyesen fedezzük fel.
Hosszú, majdnem 12 órás repülés után végre a gép ereszkedni kezdett. A végtelen, bársonykék tengerből kiemelkedett Mahé, a legnagyobb fehérszegélyű sziget.
A repülőből kilépve azonnal arcul csapott az otthoni februári csípős hideghez képest szemtelenül meleg, az első fél órában szinte nehéz párás tengeri levegő. A legnagyobb gondot a télikabát, pulóver, csizma kombó jelentette: a 32 fokban hihetetlennek tűnt, hogy alig fél napja még ilyenre volt szükségem.
Igazi trópusi környezet várt a közel 150 szigetből álló Seychelle szigetcsoport 1600 kilométerre fekszik Afrika keleti partjaitól. A szigeteket pontosan Madagaszkártól észak-keletre, az Indiai-óceánban találjuk, Tanzániával nagyjából egyvonalban, Mauritiustól, a másik trópusi paradicsomtól északra.
Ez a világ egyetlen gránitból és korallzátonyokból álló szigetcsoportja, tehát ha valahol, akkor itt tényleg fehérhomokos tengerparton szaladgálhatunk.
A szállodába érve folytatódott a mesevilág: szépen gondozott, dús trópusi növényzet, sudár közel száz méteres pálmafák között fekvő luxusbungalóból a szoba erkélye a tengerre nyílt, a teraszon hallani lehetett a kertben szaladgáló piros, zöld színű papagájok csivitelését, a háttérben pedig az óceán morajlását.
A tengerpartot közelebbről szemügyre véve végre megértettem, hogy mi a különbség a homokos part és a fehér homokos part között. A parti föveny fölé pálmafák hajoltak, ponsotan olyan ferdén, mint a leggiccsesebb egzotikus képeslapokon. A partot lepottyant kókuszdiók és apró kagylók díszitették.
A homokot hihetetlenül markolászva, arcomra furcsa mosoly ragadt: fokozhatatlanul szép világ ez, ráadásul olyan színekben pompázó, amelyet eddig sehol sem láttam. A tenger, a növényzet, de még a föld árnyalata is más: mintha szürke hályog esett volna le az ember szeméről.
Első kirándulás a világ egyik legkisebb fővárosába, Victóriába vezetett. Ez az ország egyetlen városa. A többi település falu. A város nem tengernyi műemléke miatt érdekes, bár gyarmati épületei és múzeumai izgalmas kirándulást ígérnek egy, az ittenitől teljességgel idegen kultúrához szokott utazónak.
A világnak ezen a részén járva időbe telik, míg az ember megszokja a látványt a városi piacon, hogy egzotikus emberek egzotikus gyümölcsöket árulnak, pultjaik előtt hosszasan bambán nézelődő idegenek ácsorognak, fura teméseket tapogatva, szagolgatva. Mert az Európában is ismert gyümölcsök - mint a dinnyék, az ananász, a kókuszdió, a papaya - mellett vannak olyanok is, amelyek nehezen szállíthatóak, így egyáltalán nem vagy csak ritkán jutnak el az öreg kontinensre.
Ilyen a nevével ellentétben édes ízű, savanyú anóna (angolul soursop), a lédús jamalac, a szív alakú kerdebef, franciául couur de boueuf (kördöböf) mókás hangzású bilimbi savanyú gyümölcse népszerű alkotóeleme a kreol konyhának, de sokan nyersen is szívesen fogyasztják.
A szigetek az úgynevezett kreol konyha csúcsát képviselik, itt készítik a térség legízletesebb ételeit. A tenger gyümölcsei és a rizs a leggyakrabban használt alapanyagok, rengeteg gyümölcs, zöldség és fűszer egészíti ki. Számtalan egzotikus halat kóstolhatunk: cápát, barracudát, polipot, tintahalat a pálmafák alatt berendezett tengerparti éttermekben, és közben szürcsölhetjük hatalmas kókuszdióból a világ legtermészetesebb frissitőjét.
A város nem csak piacával felejthetetlen, a kókuszdiót lékelő, friss halakat cipelő, fűszereket adagoló árusok kellemes nyüzsgése után a város botanikus kertje jóval sterilebb, mégis pompás ízelítőt nyújt a kerítések közé zárt csodálatos növényeiből.
Praslin, és a tenger kókusza
Egyik reggelen katamaránnal indultunk a szomszédos Praslin szigetére, amely az eddigieknél is csodálatosabb élményt nyújtott.
Seychelles második legnagyobb szigete a Világörökség része.
Egyetlen hely a Földön, ahol megtalálható a Coco de Mer (tengeri kókusz) pálma, mely több, mint 200 évig is élhet. A legendás méretű és formájú -sokak szerint kerek női hátsóra hasonlító - termés azonnal a védett és hihetetlenül sűrű pálmaerdőbe csalogatott, ahol összesen 4000 kókuszpálma található. A Valle de Mei nemzeti parkban őskori hangulat uralkodott, az óriás pálmafák és a szobányi nagyságú pálmalevelek között még a legerősebb napsütésben is félhomély derengett, a furcsa zajok közül kiszűrhettük a fekete papagáj kopácsolását, és feltűnt végre egy a híres tengeri kókuszok közül. A park munkatársai a pálmaerdőben bóklászva egyenként szedegetik össze a hatalmas dörrenéssel lezuhanó, ölnyi méretű, olykor húsz kilót is meghaladó, védett kókuszdiókat.
A legnagyobb kókuszdió után a Föld legszebb strandja következik. Független szakértők a világ legszebb tengerpartjaira szavazva a Praslin szigeti Anse Laziot az első öt közé sorolták.
És valóban, a szikrázó fehér korallhomokos, pálmafákkal szegélyezett partot óriási türkizkék hullámok nyaldossák, miközben a hátteret a természet faragta gránitsziklák teszik tökéletessé.
Gazdag ebédünket a part mögött húzódó pálmaligetben fogyasztottuk el, mondani sem kell, hogy közben örökkévalónak kívántuk azt a néhány itt töltött órát.
La Digue és a királyi gránitpart
La Digue a szigetek harmadik legnagyobb tagja. Egyáltalán nincsenek autók a szigeten, közlekedni lóháton, kerékpárral vagy “turista kisbusszal” lehet.
Itt található a világhírrel dicsekvő helyszín, a sokadik legszebb tengerpart, a Bounty reklámokból ismert paradicsomi háttérkép.
Azon már meg sem lepődik az ember, hogy itt, a homokfövenytől néhány száz méterre áll az a villa, ahol sok híres filmet forgattak, például az erotikus Emanuelle-sorozatot. Talán nem a film miatt, hanem képrázatos környezete miatt választják pihenés helyszínéül hírességek és királyi családok.
Ha eddig csak ámuldoztunk a szebbnél-szebb partokon, mezítláb ácsorogva a puha homokparton, akkor itt, La Digue gránitsziklái között garantáltan gyökeret ver a lábunk.
A tengerparton óriásként kiemelkedő, a naplemente vörös fényében fürdő gránitsziklák képe, a talpunk alatt süppedező puha, langyos homok simogatása egy életre bevésődnek az emlékezetünkbe.
Mint ahogy Seychelles friss illatai, és tiszta ízei, a kerolok bájos, ősi körtánca, az éjszakai tenger fölött is kéken nyújtózó égbolt, és a hajnali, buja forróság.
Mert Seychelles-en éjszaka is nappali meleg van, mi több, az Egyenlítő közelségének köszönhetően éjszaka is látni lehet a korallhomokon futkározó apró rákocskákat.
Seychelle-től nehéz búcsút venni, hiszen itt még a bennszülöttek is lesétálnak időnként a tenger partjára, hogy újra és újra megcsodálják sokat irigyelt földi édenünket.
GALÉRIA:
