Amíg a Szovjetunió stabilan állt, turisták tízezrei özönlöttek évente Grúziába a szocialista országokból, - így Magyarországról is - hogy felfedezzék ezt a kis dél-kaukázusi országot. Látnivaló akad bőven: a Fekete-tenger szubtrópusi strandjai, a Kaukázus gyönyörű hegycsúcsai és gleccserei, ezer évnél is régebbi templomok, sziklavárosok és persze maga a főváros: Tbiliszi, mindig pezsgő kulturális életével. Sokáig ezek a felfedeznivalók várták a látogatókat, mivel a közelmúltban egy maroknyi kalandvágyó turistán kívűl csak kétes hírű üzletemberek érkeznek ide sötét napszemüvegben, lefüggönyözött luxusautóval.
Az érdeklődés hiánya több okra vezethető vissza. Egyrészt arra a nyilvánvaló tényre, hogy az ország politikai helyzete nyugati mércével továbbra is instabilnak volt mondható. Másrészt arra, hogy az országban majdnem teljesen tönkrement a turizmushoz szükséges infrastruktúra: például Tbiliszi legnagyobb szállodájában hosszú ideig abház menekültek laktak.
Mára azonban már gyors és hatalmas fejlődének indult az ország, ennek ellenére Grúzia legnyugatibb csücskét, Abháziát továbbra se lehet látogatni, mivel aknazár van - de facto több évvel ezelőtt orosz fennhatóság alá került.
A török határ közelében fekete-tengeri fürdővárosból, Batumiból viszont rövid éjszakai vonattal gyorsan és kényelmesen eljutottunk Tbiliszibe.
Batumi az elmúlt évtizedben hatalmas fejlődésen ment keresztül, a lyukas utak helyén új sugárutak épültek, a menekültek lakta város már a „Kelet Las Vegasa” címet is viseli. Magas felhőkarcolói, dinamikusan fejlődő városképe, egyedi éghajlata miatt évek óta a turisták kedvelt úti célja a Fekete-tenger partján.
Tbiliszi nem csak Grúzia fővárosa, de egyértelműen a Dél-Kaukázus legfontosabb és egyben legfejlettem városa is. Az elmúlt 1500 év alatt legalább harmincszor cserélt gazdát:: meghódították a perzsák, az arabok, a türkmének, a mongolok, a törökök és legvégül az oroszok. A grúzok azonban minden hódítás után visszaszerezték fővárosukat. A grúz fővárosban rengeteg látnivaló akad és központi helyzetéből adódóan remek kiindulópont a környéken található városok, templomok és hegyek meglátogatásához.
Tbiliszit a Mtkvári folyó osztja körülbelül két egyenlő részre. AZ óváros a folyó jobb partján fekszik. Ebben a kerületben mindmáig fellelhetőek a hódítók nyomai: a perzsa citadella alatti nagymecset és Szűz Máriának állított Szióni katedrális között félúton található Tbiliszi egyetlen működő zsinagógája. Nem messze innen áll a város legrégebbi temploma, az Ancsinszhati.
Ezt a kis kőtemplomot Tbiliszi legendabeli alapítójának fia, Dacsi Udzsármeli építette a VI. században. A modern kerületek is csupán tíz percnyi sétára vannak innen. Az utazás ideje még rövidebbre csökkenthető egy privát mindbuszon, a marsrutkán zötykölődve.
Ezek a mini-buszok behálózzák egész Tbiliszit, igaz sokszor nem tudni, hogy pontosan menne is mennek, mert általában csak a végállomásuk vannak feltüntetve - azok is grúz betűkkel. A helyi lakosok azonban szívesebben használják őket, mint a metró, amely egyes állomásai nem kevesebb, mint három percnyi mozgólépcsőzésre vannak a föl felszínétől.
Ilyen marsrutkán sikerült elutazni Mckhetába, Grúzia ősi fővárosába. A grúz emberek vendégszeretete nem csak az útikönyvekben létezik: egyik reggel felszálltunk a 133-as mini-buszra, ami észak-dél irányban szeli át Tbiliszit. A sorőr tört oroszsággal azonnal megkérdezte tőlünk, melyik országból jöttünk és nagyon megörült, mikor törtebb “Venrgríját” kapott válaszul. Annyira, hogy miután lerakta utasait, letérve a kijelölt útvonaláról rögtön Mckhetába kanyarodott. Ráadásként meghívott minket egy bőséges ebédre a közeli vendéglőbe.
A felejthetetlen friss, ropogós grúz túrós-sajtos rétesről, a khacsapuriról csak és kizárólag ódákat lehet zengeni. A grúz konyha hasonlít a kaukázusi régió konyháira, ugyanakkor teljesen egyedi is. Az alapanyagok általában nagyon frissek ( a szezontól függenek) és a receptek igen összetettek. Sok étel elmaradhatatlan kelléke a darált dió, a fokhagyma, a sokféle gyógynövény és fűszer.
A nyugati grúz konyha kifejezetten csípős, mivel sok chilit használnak. Jó hír a vegetáriánusoknak, hogy a grúz konyhában rengeteg a zöldség specialitás: a lobió (vörös illetve zöldbe fűszerekkel) és pkháli (spenótkrém dióval és fokhagymával).
Egyébként mindenféle húsétel is van az asztalon, ahonnan mindenki azt vesz, amit éppen kíván: bárány szilvával, csirke paradicsommal, illetve sűrű bárány-leves padlizsánnal. A grúzok nem vetik meg a sót sem, így sok sajtjuk ettől szenved, de a szulguni és a gudisz kveli nagyon is megérdemli a hírnevét. Desszertnek általában tortát esznek sok krémmel és cukorral vagy egyszerűen csak gyümölcsöt.
Visszatérve a látnivalókhoz, Mckhetában található Grúzia legnagyobb működő katedrálisa, a Szveti-Ckhoveli. Itt nyugszik az összes grúz király Vakhtang Goraszalitól, Tbiliszi alapítójával kezdve egészen XI. Giorgijig, az utolsó grúz királyig bezárólag. A katedrálistól egy órányi sétára - a Mtkvári és az Argavi folyók összefolyásánál, - egy zöld hegytetőn emelkedik a Dzsvári templom, amely a VI. század óta tekint büszkén a völgybe. Ez a kis templom évszázadok óta szimbolizálja Mckhetát és sokszor magát Grúziát is.
Tbiliszi környékén ezen kívűl sokféle látnivaló akad. Két óra vonatozásra, illetve másfél óra buszozásra található például Gore, Joszif Viszarionovics Dzsugasvili szülővárosa. 1888 és 1894 között a Gore Templom iskolájában tanult akis Joszif, akire 1902 körül ragadt rá egy néz, amint a világ a XX. század során nagyon is jól megismert: Sztálin, “az acélember” Goriban található a világ talán egyetlen mai napig álló köztéri Sztálin szobra és ugyanitt található a Sztálin Múzeum is, ami el nem ítélhető módon elég szubjektíven állítja be a város e neves szülöttének életét.
Innen nem messze fekszik Upliszcikhe, egy valódi barlangváros, amely még a Kr. e. VI. században fejlődött ki és az arab hódítások alatt vált a grúz királyok rezidenciájává. Történelmének csúcspontján lakossága elérte a húszezret, területe pedig tíz hektárt. Ma a helyi grúz gyerekek kedvenc fürdőhelye, mert a Mtkvári folyónak itt al legnagyobb a sodrása és ez remek játékot biztosít nekik.
Grúzia legfőbb természeti látványosságáról eddig még nem is ejtettünk szót, pedig aki eljut ebbe a kicsi d nagyon változatos és barátságos országba, annak feltétlenül el kell látogatni a Kaukázus hegyeibe is. Tbilisziből eljutni ide kicsit körülményes, a látvány azonban mindenért kárpótol: az elbambuló utazó 2400 méteres Dzsvári-hágó után felébredve egy mini-Svájcban találja magát.
Fenyőerdők, rövidre lelegelt méregzöld fű, jéghideg hegyi patakok és öt kilométer magasságot is elérő hegycsúcsok.
Az ember orrát rögtön megcsapja a friss oxigén illata, amivel egyszerűen nem lehet betelni. Ilyen friss és hamisíthatatlanul üde illat ma már csak a világ nagyon kevés részén létezik. Itt nincs benzingőz és szénmonoxid, minden nincsenek autók sem.
A Kaukázus déli oldalának legnagyobb városa Kazbegi, amely egy 1800 méter magas völgyben fekszik. Kazbegi fölött tiszta időben nagyon jól látszik a 2200 méter magas hegytetőre épített Cminda Szameba templom. A templom környékén az időjárásától függetlenül pásztorok terelgetik a nyájukat már évszázadok, ha nem évezredek óta.
Ebbe akis templomba menekítették a legszentebb ereklyéket Mckhetából, amikor az ország déli része a betörések miatt veszélybe került. De kicsi templom a nagy Puskint is megihlette. Kazbegi után pár kilométerrel már az orosz határ következik, tényleg nem ajánlatos folytatni az utunkat, mert a határ másik oldala Oszétia és Csecsenföld taláható.
