Ha egy festő meg szeretné örökíteni vásznán Dél-Olaszországot, akkor számtalan színt kellene kikevernie a palettáján: a kék ezer árnyalatát, hogy megfesse a tengert és az eget; élénk narancssárgát és pirosat a hajnalokhoz és naplementékhez; különböző fehéreket, szürkéket és sárgákat a sziklák, szirtek és homokos partok felidézéséhez; és  a zöld elképzelhetetlenül gazdag változatait  a rétek, a hegyek és az erdők hangulatának  visszaadásához. Ebben a tájban, egy kicsit elrejtve, egy kicsit elfelejtve, kis és nagy tavak húzódnak.

A nagy nemzetközi turistaútvonalak nem veszik figyelembe, hogy Dél-Olaszország és a két nagy sziget gazdag természete milyen titkot rejt kincsesládikójában. Ezeket a kincseket is érdemes felfedezni.

A délvidék kis és nagy tavairól van szó, melyek számtalan és változatos tájakon terülnek el. Az itt fekvő tavak kiterjedése nem hasonlítható az Alpok és Előalpok medencéihez, mindennek ellenére sok érdekességgel örvendeztetik meg a látogatót. Mint például Puglia legészakibb részén, a Gargano-földnyúlvány közelében lévő két tó.

[caption id="attachment_136" align="aligncenter" width="640" caption="Lesina-tó"][/caption]

A Lesináról és a Varanóról van szó,víztükrük összemosódik a tengerrel és ezzel szimbiózisban él.

Vizük sós, mert állandóan keveredik a tengervízzel: a tómedencék és az Adriai-tenger csatornákon keresztül vannak összeköttetésben, így fantasztikus természeti környezetet hoztak létre.

A kettő közül a Lago di Varano a nagyobb, mely a természetes módon keletkezett olasz tavak között is előkelő helyet foglal el kiterjedése miatt.

[caption id="attachment_137" align="aligncenter" width="640" caption="Varano-tó"][/caption]

A Lesina-tavat a tengertől csak egy szűk, fenyőerdő és strandok borította földnyelv választja el: mögötte sűrű erdő fedi a hegyek lejtőit és pár kilométert megtéve már ezer méter magasságban vagyunk.

Történelem, őskor, legenda és mítosz: gyakran a déli területeket ez a fantasztikus dicsfény veszi körül, mely mindent más színben tüntet fel és ahol az idő megállni látszik. Az archeológiai és a mitológiai történetek összefonódnak és meglepő  meséket eredményeznek. Így van ez a Nápolytól nem messze, Cumában elterülő Lago di Averno esetében is. Az itt lakók azt hitték, hogy óriások hazája ez a víz, akik Gea ( föld) és Urano (ég) frigyéből születtek; azt is mesélték róla, hogy a pokol kapuja itt vezet, illetve ez a barlanglakó kimmerek hazája, akik a napfénytől elrejtőzve éltek. Talán ez a magyarázata annak  a hiedelemnek, hogy a tavat feneketlennek gondolták.

[caption id="attachment_138" align="aligncenter" width="597" caption="Averno-tó"][/caption]

Nem minden déli tó mesél régi legendákról. Gyakran igazi, nyugalmat árasztó gyöngyszemekkel találjuk szembe magunkat. Ez vonatkozik egy másik, campaniai vízre, a Matese-tóra, mely az Appenninek ezer méter magasságában, Molise tartomány közelében tükrözi az elvonuló fellegeket; vagypedig ha dél felé megyünk, Melfi közelében a Monticchio két tava a Vulture-hegy zordzöldjében gyöngyszemként csillog- ez a hegy a déli Appenninek egyik legősibb vulkánja.

[caption id="attachment_139" align="aligncenter" width="640" caption="Monticchio- tó"][/caption]

A vizen tavirózsák lebegnek, míg a parton megcsodálhatjuk a tűzsárga virágos rekettyét és a nápolyi egérát, mely kis tölcséralakú gyümölcsöt hoz, míg a környező hegyoldalakat sűrű gesztenyefaerdő borítja.

Olasz tóvidéki barangolásaim egy kis szicíliai tóval fejezem be: a Lago di Pergusával, mely a sziget egyik ritka természetes víztükre: Ennától tíz kilométerre, Szicília középső részén nyúlik el. A legenda úgy tartja, hogy az eukaliptusz ligetek és a tobozoserdők között a túlvilág istene, Plutone itt rabolta el Prosperinát.

[caption id="attachment_140" align="aligncenter" width="640" caption="Pozzillo-tó"][/caption]